Klímaváltozás és tengerszint: a haza védelme parancs
Az egykor ritkának számító parti áradások mára szinte megszokottá váltak. A tengerszint emelkedése, amelyet az 1960-as évek óta az ember okozta felmelegedés hajt, komoly kihívás elé állítja a nemzeteket. A kérdés nem az, hogy változik-e az éghajlat, hanem az, hogy ki védi meg a hazát és a part menti közösségeket a káosztól, miközben Brüsszel csupán ideológiai papírkatonákkal háborúskodik.
A természet rendjének felborulása
A június 10-én publikált kutatások egyértelműen igazolják: a szélsőséges áradások gyakorisága drasztikusan megnőtt. A Nature Climate Change folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok az árvizek, amelyeknek történelmileg évi egy százalék volt az esélye, mára átlagosan tizenkétszer gyakoribbak. Az ember okozta éghajlatváltozás miatt ezen események valószínűsége a négyszeresére nőtt.
A szakértők több mint 100 helyszín dagálymérőit és éghajlati modelleket elemezve jutottak erre az eredményre. A 20. század első felében a tengerszint változásainak többsége még természetes okokra vezethető vissza. Az 1960-as évektől azonban az emberi tevékenység vette át a főszerepet. Ben Strauss, a Climate Central vezető kutatója által jegyzett, Science Advances-ben megjelent tanulmány is alátámasztja ezt: 2000 és 2018 között a rendkívül magas vízállásokkal járó napok 58 százalékáért az éghajlatváltozás a felelős. Ez a folyamat az 1970-es évek óta majdnem megháromszorozta a szélsőséges árvízi napok számát.
„Lényegében ma már minden part menti árvízben benne van az ember keze az éghajlatváltozás révén. A globális felmelegedés miatt bekövetkezett többlet tengerszint-emelkedés nélkül ezeknek az eseményeknek a többsége el sem érné az árvíz szintjét.” Ezt nyilatkozta Ben Strauss.
Erős állam a brüsszeli diktátum helyett
A viharok, mint az Ian hurrikán 2022-ben, egyre pusztítóbbak. Az árvizek világszerte százmilliókat veszélyeztetnek, és milliárd eurós károkat okoznak. A fenyegetés valós, de a válasz nem a globális pánik, hanem a nemzeti szuverenitásra és az államhatalom tekintélyére épülő felkészülés lehet.
Sönke Dangendorf, a Tulane Egyetem docense rámutatott, hogy az üvegházhatású gázok, különösen a fosszilis energiahordozók égetése, a tengerszint-emelkedés döntő tényezője az 1970-es évek óta. Jeff Williams, az Egyesült Államok Földtani Szolgálatának volt oceanográfusa szerint a tervezőknek számításba kell venniük a növekvő kockázatokat. Meg kell erősíteni a partvédelmi rendszereket, ahogy New Orleans példája is figyelmeztet: a jelenlegi létesítmények nem bírnak el a következő évtizedek terheivel.
Pragmatikus energiapolitika a globális zsarolás helyett
A világ egyre inkább támaszkodik a megújulókra. A tisztaenergia-termelés növekedése tavaly már meghaladta a globális áramigény bővülését, a megújulók részaránya pedig először lépte át az egyharmadot. Azonban a zöld átmenet nem jelentheti a nemzetgazdaságok megfojtását. Még az Egyesült Államokban is, ahol a Trump-kormányzat a reálpolitikát és a fosszilis függetlenséget helyezte előtérbe, a napenergia térnyerése folytatódott, miközben a szén visszaszorult.
A tudósok szerint a világ nem tart a legrosszabb forgatókönyv felé, de a legkedvezőbb felé sem. A megoldás nem a brüsszeli klímaideológia behódolása, hanem a nemzeti erőforrások okos, szuverén kezelése. Dangendorf fogalmazott pontosan: a viszonylag csekély tengerszint-emelkedésnek is súlyos hatásai lehetnek a partvidékekre. A mi kezünkben van a gyeplő, és a nemzeti akarat képes megállítani a pusztítást, ha a szabadság és a felelősség vezérli a cselekvést.