Maratoni, kétnapos tárgyalás után távoztak az uniós tagállamok állam- és kormányfői Brüsszelből, ahol a következő uniós költségvetésről, a többéves pénzügyi keretről (MFF) továbbra sem született megegyezés. A csúcs csütörtöki napját este tizenegy után, a péntekit pedig reggel tíztől este hatig tartó vitával zárták, és a tagállamok november 26-án rendkívüli csúcson folytatathatják a pénzügyi vitát.
Az Index.hu beszámolója szerint a tagállamok a jövő heti tárgyalások előtt mindössze egyetlen kérdésben értenek egyet: egyre valószínűtlenebb, hogy az idén sikerül zárni a költségvetési vitát. Több kormányfő egy decemberi vétót is belengetett már.
Miért nem tudott megegyezni az EU a költségvetésről?
A csúcs fő témája az Európai Bizottság által javasolt 1,9 billió eurós költségvetés volt. A soros elnökséget betöltő Írország egy 1,83 billió eurós kompromisszumos javaslattal, az úgynevezett negoboxszal állt elő, de ezzel a szöveggel igazán senki sem elégedett.
A tagállamok két táborra szakadtak. A hat „fukar állam” mindenáron csökkentené a Bizottság javaslatát, velük szemben pedig tizenhét tagállam, köztük Magyarország is, a nagyobb keretben érdekelt, mivel a kohéziós források és az agrártámogatások jövője forog kockán. Magyar Péter miniszterelnök a csúcs nyitónapján mind az Európai Néppárt csúcstalálkozóján, mind a kohézióbarát tagállamok értekezletén részt vett.
Az Európai Tanács elnöke, António Costa eredetileg ambiciózus tervként azt szerette volna, hogy még idén szülessen megállapodás. Ennek a szándéknak a fontosságát a júniusi csúcs konklúziójában a tagállamok is elismerte, hiszen 2027-ben Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Észtországban, Finnországban, Görögországban és Szlovákiában is választásokat tartanak, ami jelentősen megnehezítené a tárgyalásokat.
A veszély nem elméleti. Ha Marine Le Pen lesz a francia elnök, aki kapásból megfelezni ígérte Franciaország uniós hozzájárulását, Brüsszel egészen új helyzetbe kerül. Emmanuel Macron pedig már most kijelentette: az áprilisi francia elnökválasztáshoz ilyen közel már nem lesz politikai mandátuma aláírni az MFF-megállapodást. A csúcsot lezáró konklúziót ezért jelentősen felvizezték: a végső szövegben az év végi megegyezés nem konkrét cél, csupán a 2027-es jogalkotás és a 2028 januári kifizetések feltételeként szerepel. Sokan inkább egy márciusi megállapodást tartanak reálisnak.
Energiaárak, ETS2 és Brüsszel terhei
Az első napot nem a költségvetés, hanem a növekvő energiaárak miatti vita nyújtotta el. A Visegrádi Négyek, Olaszország és Görögország egy évvel szerette volna elhalasztani az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer, az ETS2 bevezetését, amely tovább terhelné az európai családok és vállalkozások energiaköltségeit.
Több diplomata emiatt kritizálta Costát, mivel elődjéhez, Charles Michelhez hasonlóan elsősorban a konklúzió szövegezésén vitatkoztak a tagállamok, nem a valódi megoldásokon. A csúcs előtti időszakban egyébként a tőkepiacok sem Brüsszel bizonytalanságára építenek, ahogy arról korábban
